Budapest ma nemcsak Magyarország szíve, hanem kontinentális Európa legnagyobb városa is, ahol mintegy 100 000 zsidó származású ember él. E közösség története nem csupán a hit és a hagyományok krónikája, hanem elbeszélés a zsidóknak a Budapest létrejöttéhez és fejlődéséhez való jelentős hozzájárulásáról. Szerepük a város kulturális, gazdasági és intellektuális arculatának formálásában óriási volt. Többet a budapestski.eu oldalon talál.
A zsidók megjelenése Magyarországon és a középkor
A magyarországi zsidók története egészen a mély ókorba nyúlik vissza, jelenlétük Budán (a mai Budapest egyik részén) már a XII–XIII. századtól kimutatható. Ez egy nehéz út volt, amelyet mind a virágzás, mind a kegyetlen üldözések időszakai jellemeztek.
Az első ismert budai zsinagóga 1307-ben épült, ami szervezett zsidó közösség létezését bizonyítja. Azonban létezése nem volt stabil: a közösséget többször áttelepítették, a zsidókat pedig kiűzték a városból, többek között 1348-ban és 1360-ban is. Szerencsére a visszatérésre általában hamarosan engedélyt kaptak.
Jelentős számú zsidó telepedett le először Magyarországon a XIII. században. Ez IV. Béla királynak köszönhető, aki pénzügyi támogatásukat kérte az ország újjáépítéséhez a pusztító mongol-tatár invázió után. Ekkor alakult ki a legnagyobb középkori zsidó közösség Budán, amely Pesttel együtt a jövőbeli főváros alapját képezte.
Budapest zsidó közössége az Oszmán uralom alatt
Budapest 1526-os elfoglalása után az oszmánok a várost a Budai Ejaletbe integrálták, és a zsidók gyorsan az új közigazgatási és gazdasági rendszer elválaszthatatlan részévé váltak. Az üldözések korábbi időszakaival ellentétben az Oszmán Birodalom aktívan támogatta a zsidók letelepedését. Ez előnyös volt az oszmán hatóságok számára, mivel a zsidók hagyományosan kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkoztak, gyakran töltöttek be hivatalos posztokat, mint ellenőrök és adószedők.
A zsidók jelentősen nagyobb autonómiát kaptak, szabadon gyakorolhatták vallásukat és kereskedhettek a hatalmas birodalom egész területén. Budapesten akkoriban békésen éltek együtt a különböző zsidó közösségek, amelyek mindegyikének megvolt a maga zsinagógája. Ezek a templomok az úgynevezett Zsidó utcán helyezkedtek el, amely ma a Táncsics Mihály utcának felel meg a Várhegyen. Ez az időszak a viszonylagos fellendülés és kulturális fejlődés ideje lett a város zsidó lakossága számára.
A zsidó közösség megpróbáltatásai a Habsburg-korszakban
Buda 1686-os felszabadítása után egész Magyarország a Habsburg Monarchia részévé vált, ami új, bonyolult, de végül a fellendülés időszakát hozta el a zsidó közösség számára. A véres ostrom során a katonák feldúlták a zsidó negyedet, és lakóinak többségét megölték. A vallási és közösségi élet központjait képező zsinagógákat felégették. Történelmi adatok szerint alig 500 zsidó élte túl a mészárlást. A Nagy Zsinagóga teljesen elpusztult. Ez az esemény véget vetett a budapesti történelem oszmán korszakának, és hosszú évekre megsemmisítette a város szervezett zsidó közösségét.
A Habsburg-uralom kezdeti szakaszaiban a zsidók jelentős nehézségekkel néztek szembe. Az uralkodók többsége, mint VI. Károly és lánya, Mária Terézia, buzgó katolikusok és a rekatolizáció hívei voltak, amit gyakran kísért nyílt antiszemitizmus. Ez a zsidók városokba való belépésének tilalmához vezetett, hogy elkerüljék a helyi kereskedőkkel való versenyt, valamint az úgynevezett toleranciaadó kötelező megfizetéséhez, amiért Magyarországon maradhattak.
Azonban a Habsburg Monarchia más részein még rosszabbak voltak a feltételek. Például a XVIII. században zsidó telepesek ezrei érkeztek Magyarországra Ausztriából és a cseh területekről (Csehország, Morvaország, Szilézia). Ez a Habsburgok által bevezetett diszkriminatív házassági törvény miatt történt, amely csak a zsidó családban született elsőszülöttnek engedélyezte a házasságkötést. Magyarországon, amely saját törvényekkel rendelkezett, nem voltak ilyen korlátozások.
Ebben az időszakban az egyik legnagyobb zsidó közösség Óbudán alakult ki, amely ma már Budapest része. A műveltebb földbirtokosok aktívan fogadták a zsidó telepeseket, felismerve gazdasági előnyüket. Cserébe engedélyezték a zsidóknak házak, iskolák és zsinagógák építését. Ez indította el azt a fontos szövetséget a magyar arisztokrácia és a zsidó közösség között, amely gyökeresen befolyásolta az ország jövőjét.
Annak ellenére, hogy az új osztrák rezsim a kormányzás kezdetén jelentős pénzbírságokat rótt ki a zsidókra, Budapest újbóli benépesítésének megkezdése után a zsidó telepesek száma jelentősen nőtt.
Az egyenjogúság felé vezető út és Budapest virágzása
A II. József császár által 1781-ben kiadott türelmi rendelet jelentős lépést jelentett a zsidók szabadsága felé. Megengedte nekik, hogy letelepedjenek a szabad királyi városokban, saját iskolákat hozzanak létre, valamint szabadon foglalkozzanak kereskedelemmel, üzlettel és tulajdonnal rendelkezzenek. Ennek eredményeként a budapesti zsidó élet a XIX. században meredeken fejlődött és jelentősen virágzott.
Ebben az időszakban aktívan fejlődött a Duna másik partján lévő városrész, Pest. 1873-ban a város két részét egyesítették, és Budapest néven Magyarország fővárosa lett. A zsidók Magyarországra irányuló migrációja változatos volt. Sok lengyel zsidó vándorolt Kelet-Magyarországra Lengyelország 1772-es felosztása után. Ezek a lengyel zsidók általában szegényebbek, vallásosabbak és kevésbé képzettek voltak, mint azok, akik Ausztriából, Morvaországból és Csehországból vándoroltak be.
A XIX. század közepére éles szakadás alakult ki a progresszív (főleg Budapestről és más nagyvárosokból származó) és az ortodox (főleg vidéken élő) zsidók között. A progresszív zsidók, akiket **neológok** néven ismertek, hittek a judaizmus evolúciójában és a Tóra nem szó szerinti értelmezésében. Asszimilációra törekedtek: magyarul beszéltek jiddis vagy német helyett, elhagyták a vallási ruházatot, és a zsidó liturgiát a keresztény istentisztelethez igazították.
A magyarországi zsidóság 1867-ben érte el a teljes jogegyenlőséget. Ez nagyjából egy időben történt Nyugat-Európa országaival, és jóval korábban, mint a régió más részein. Ez a tény különösen figyelemre méltó, tekintve, hogy Magyarországon volt az egyik legnagyobb zsidó közösség Nyugaton.
Az 1867 és az I. világháború közötti időszakot a történészek a magyarországi zsidók aranykorának tekintik, amikor egy egyedülálló szimbiózis alakult ki a liberális politikai elit és a zsidó közösség között.
Az antiszemitizmus kialakulása: háborúk és a Holokauszt
A XIX. század végén Magyarországon megjelentek az antiszemitizmus első csírái. A helyzet gyökeresen megváltozott Magyarország I. világháborús veresége után. Az 1918-tól befolyásra szert tett magyar nacionalisták Budapest zsidóit tették ellenségeskedésük központjává. A város még a „Judapest” becsmérlő nevet is megkapta az új uralkodótól, Horthy Miklóstól, aki „pártütő városnak” tartotta, amely elszakadt az igazi magyar szellemtől. Ezek a hangulatok felerősödtek annak ellenére, hogy zsidók ezrei harcoltak Magyarországért az I. világháborúban.
A háború után Magyarország politikai instabilitással szembesült, beleértve az 1919-es kommunista forradalmat Kun Béla vezetésével, aki bár zsidónak született, távol állt a judaizmustól. Ez a rövid életű Magyar Tanácsköztársaság, valamint az azt követő megrázkódtatások ahhoz vezettek, hogy a zsidó közösséget kezdték vádolni a „zsidó forradalomért” és a nemzeti katasztrófáért, mélyítve az antiszemita hangulatokat a két világháború közötti időszakban.
A Holokauszt időszaka a budapesti zsidó közösség történetének legszörnyűbb lapja lett, hallatlan szenvedést és tömeges áldozatokat hozva. 1944-ben mintegy 250 000 budapesti zsidót kényszerítettek áttelepítésre az úgynevezett „sárga csillagos házakba”. A tetőpont a gettó létrehozása volt 1944. november 29-én, amely 1945. január 17-ig működött. Az apró területen 70 000 embert börtönöztek be. Embertelen körülmények között sokan éhen, betegségekben és a brutalitás miatt haltak meg, ezreket pedig deportáltak a haláltáborokba.
A háború befejezése után elkezdődött a lassú és fájdalmas újjáépítés folyamata. A zsidó közösség lépésről lépésre építette újjá zsinagógáit, élesztette újjá közösségeit és kulturális intézményeit. Azonban ezen erőfeszítések ellenére a budapesti zsidó lakosság száma jelentősen csökkent. Sokan meghaltak, egy részük kivándorolt, azok pedig, akik maradtak, az új háború utáni világ kihívásaival néztek szembe.
A budapesti zsidó közösség jelene
Ma a budapesti zsidó közösség egy élő és dinamikus közösség, amely aktívan megőrzi gazdag történelmét, miközben új jövőt teremt. A zsinagógákban, közösségi központokban, múzeumokban és könyvtárakban a múlt és a jelen összefonódik, a fiatalok és az idősebb generációk pedig együtt dolgoznak a zsidó kultúra, hagyományok és értékek fenntartásán.
A közösség folyamatosan szervez számos rendezvényt, kiállítást, koncertet, előadást, szemináriumot és jótékonysági kezdeményezést, amelyek nemcsak tagjai, hanem a város minden lakója számára nyitottak. Ezek a programok lehetőséget adnak mindenkinek, hogy megérintse a zsidó kultúra gazdag világát, és aktívan részt vegyen Budapest életében.
A zsidó közösség nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen és a jövő aktív ereje is. Ennek az örökségnek a megőrzése és továbbadása közös felelősség, amely biztosítja a szilárd, élénk és inspiráló kapcsolatot a zsidó közösség és Budapest történelme között.
Források: www.offbeatbudapest.com, www.yadvashem.org, www.szombat.org, maceszhuszar.hu, zsidosag.haver.hu, welovebudapest.com